BOCSÁNAT ANNA
Semmi dombnak nem a híve, kinek völgyből van a szíve
A fák ágain ördögök, dús lankáin bú görög.
Bú görög, de had görögjön, pörgess lánykát - szédüljön.
Pirítsd arcát finom bókkal, ha tűzben ég, oltsd száz csókkal!
Száz csókkal.
Az esőillat lassan elül a széllel. Közénk a lét
csúszós lejtőn húzott ösvényt. Füvén a még
meg sem száradt tekinteted testtel ringatod;
én dactól színes szótlanságod hallgatom.
Úgy mondanám, hogy a pörgő-forgó fergeteg után
könnyű ívvel radírozzuk szét, ami fájt
Nézem a vállad elmerengve, míg belül lázasan
keresgélek, szavak selejtjével dobálom magam.
Dobálom magam
Bocsánat Anna! A viharban egy pillanatra
azt hittem magamról, én is villám vagyok.
Belecsaptam vakon a Rossz Szavak boglyájába,
most meg hiába oltanám, hiszen tüzet fogott.
Semmi dombnak nem a híve, kinek völgyből van a szíve...
És mikor már a csendnek súlya nyom, elengeded.
Mosolyod szétterül a rossz felhők helyett
Századszorra nézed el az ezredik hibám,
hátba versz és annyit mondasz, menjünk tovább,
szökjünk tovább...
Bocsánat Anna! A viharban egy pillanatra
azt hittem magamról, én is villám vagyok.
Belecsaptam vakon a Rossz Szavak boglyájába,
most meg hiába oltanám, hiszen tüzet fogott.
Semmi dombnak nem a híve, kinek völgyből van a szíve...