MONDJÁTOK MEG A NŐKNEK
Az időm hamutálban, füstje felettem
Ha már rágyújtottam anno, szálljon, amivé lettem
Összefog a körben, mind ölelni akartam,
most nélkülem lebeg korsóm a magasban
Megáll a lé, fentről is boldogok vagyunk
Keringőt táncol a hab, ahogy együtt zuhanunk
Szoknyák kacajától már megbillent a tér
a holdfény meg csak táncol az üveg peremén
A véretek lettem. Viszem a mesénk.
A fényetekben én vagyok Ti vagytok én
Délibáb bál. Van a homlokom a kornak.
Szívem a szépnek. Fülem ezer új akkordnak
Ha én vagyok az ajtó, ti vagytok kilincsem
mi vagyunk bent, és bennünk van minden
A véretek lettem. Viszem a mesénk.
A fényetekben én vagyok Ti vagytok én
Kikérek egy jó nagy sört,
beleférjen minden baj
Szűk utcákban lődörgök,
hogy nagyobbakról álmodjak majd
Ölelésnek indultam,
de zuhanással érkeztem
Mondjátok meg a nőknek,
hogy én kezdtem,
de engem is löktek!
Komikák és dámák. Az idő pamlagán
hanyagul elnyúlt a múlt a plüss nosztalgián
Kacér a rúzsa, ahogy a trombitával fújja:
megélni, kívánni, megtörténni újra!
A véretek lettem. Viszem a mesénk.
A fényetekben én vagyok Ti vagytok én
Kikérek egy jó nagy sört,
beleférjen minden baj
Szűk utcákban lődörgök,
hogy nagyobbakról álmodjak majd
Ölelésnek indultam,
de zuhanással érkeztem
Mondjátok meg a nőknek,
hogy én kezdtem,
de engem is löktek!